A festészeti folyamatok, az azokban való elmélyülés régóta, mint egy állandóan jelenlévő, ugyanakkor örökösen változó szellemi erőtérként van jelen az életemben. Mint a szabadság megélésének nyitva álló lehetőségét, igyekszem mindenféle külső elvárástól és koncepciótól tisztán tartani. Festészeti munkáimnak a különböző anyagokkal és eljárásokkal való önfeledt kísérletezés meghatározó gyakorlata. Mint autonóm alkotói magatartási forma, illetve a műtermi helyszín által is egy önmagammal való bensőséges jelenidejűséget, egy „bent” létet feltételez.

Ezzel szemben vagy sokkal inkább ezzel szinkronitásban a kezdetektől mélyen inspiráltak a „külső” helyszínekben rejlő lehetőségek. A társadalom perifériáján élő személyek, csoportok, létélményének megismerésében az élet drámaiságára adott hiteles és igaz válaszok lehetőségét láttam. Ebből fakadóan már az egyetemi éveim alatt is nagy lelkesedéssel vettem részt olyan alkotói kísérletekben, amelyek marginális helyszíneken és az ott élő emberek együttműködése során valósultak meg.

Később egyre inkább elmélyültem az ilyen irányú alkotói magatartás lehetőségeiben, annak tanulságainak, illetve problematikáinak feltárása alkotói pozícióm egyik központi elemévé vált. A helyszínekben rejlő mondanivaló feltárása a maga legteljesebb komplexitásában az azt élettérként megélő személyek létélményének megismerésén keresztül vezet.

Az én megközelítésemben a másik ember jelenléte nem elsősorban a társadalmi lét szempontjából válik fontossá. Sokkal inkább, mint a személyes sors tanulságának őrzői kerülnek az alkotás fókuszába.

Alkotói folyamataim középpontjában a „bentnek” és a „kintnek” átjárhatósága áll. Határterületek felkutatására, határátlépések megvalósítására törekszem a művészeti alkotás (ez által a megélt élet) dimenzióiban és annak eszközeivel, szabadon.